72 óra múlva ilyenkor már ismertek lesznek a különböző korosztályok bajnokai, és hivatalosan is véget ér a 2014/15-ös szezon a Pest megyei kézilabda bajnokságokban. Jelenleg azonban még csak a célegyenes közepén tartunk - szervezők és csapatok egyaránt. Éppen ezért talán most érkezett el az ideje az utolsó esélylatolgatásnak a szombati döntők előtt. Lássuk tehát a párosításokat és azt, hogy vajon mit várhatunk a mérkőzésektől!

A férfiaknál a felnőtt mezőnyben idén is döntőbe jutott a 2013-as és 2014-es győztes Váci KSE II együttese. Ellenfelük, a Domony KSE nem is olyan régen (2010-ben és előtte 2000-ben) ugyancsak ünnepelhetett már bajnoki címet a Pest megyei bajnokságban. Mindkét együttes főleg rutinos kézilabdázóira épít; a domonyiaknál ugyanakkor jelentős pluszt adhat a csapat teljesítményéhez a keret fiatalabb tagjainak lendülete. Az alapszakaszban két alkalommal találkozott egymással a két együttes. Vácon a hazaiak győztek (30:19), Domonyban pedig döntetlen eredmény (32:32) született. Mindezek alapján egyetlen dolog látszik biztosnak: kemény küzdelemre számíthatunk, melyben a váciak számítanak esélyesebbnek. A junioroknál mindent elmond, hogy az alapszakasz első (Dunakeszi KUSE) és második (Veresegyház VSK) helyezettje találkozik a fináléban! Az alapszakaszbeli mérkőzéseiken mindkét alkalommal a hazaiak győztek (Veresegyház-Dunakeszi 38:28, Dunakeszi-Veresegyház 36:29); itt tehát bizonyára még kiélezettebb küzdelem várható, mint a felnőtteknél! És hogy melyikük az esélyesebb? Fentebbiek ismeretében maradjunk az 50-50%-nál. A hölgyek esetében a felnőtteknél ugyancsak egy alapszakasz-csoportból érkező csapatok (Euronovex USE, Gödöllői KC) találkoznak a fináléban. Mindkét találkozón a gödöllőiek győztek (idegenben 37:35-re, hazai pályán pedig 34:26-ra), tehát mondhatnánk, hogy ők a döntő első számú esélyesei. Ugyanakkor az Euronovex „csikócsapata” mellett szólhat a fiatalos lendület, valamint az, hogy a negyeddöntőben és az elődöntőben is náluk esélyesebbnek számító csapatot búcsúztattak (Dunakeszi KUSE, illetve Inárcs-Örkény KC II). És mint tudjuk, a női kézilabdában szinte bármi előfordulhat, úgyhogy azt mondanám: a nagy küzdelem mellett minden valószínűség szerint rengeteg izgalomra is felkészülhetnek a női döntőre kilátogató nézők! A női junior mezőnyben az alapszakasz és a rájátszás küzdelmeinek 22 találkozóján mindössze 1(!) pontot veszítő Csepel DSE a 4.helyezett Százhalombattai NKKSE együttesével vívja a finálét. Az alapszakaszban mindkét találkozón a csepeliek diadalmaskodtak (otthon 30:29-re, idegenben pedig 35:27-re), tehát ők számítanak esélyesebbnek a döntőben is - a matematika nyelvén fogalmazva talán 60:40 arányban. Ami pedig az U14-es leány korosztály fináléját (Ceglédi Kék Cápák SE - Dunavarsányi TE) illeti: a csoportmérkőzéseken mutatott teljesítmények alapján egyáltalán nem lepődhetünk majd meg, ha a tavalyi finálékhoz hasonlóan idén is avatnak ceglédi bajnokot! Előzetesként egyelőre ennyit - a szombati mérkőzéseken pedig kiderül, mennyi is valósul meg a fentebb leírtakból! A döntőkre és valamennyi kiegészítő rendezvényre szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők, a támogatók - és végül de nem utolsósorban a résztvevő csapatok!

EHF-logo

 

IHF-logo

MKSZ-logo

SME Facebook Like Box Sidebar