Jön a tizedik!

Jön a tizedik!

Március végén megtartotta alakuló ülését az idén május 28-án, immáron X. alkalommal megrendezésre kerülő Final24 Szervezőbizottsága.
Az első összejövetelt megtisztelte jelenlétével Üllő város polgármestere, Kissné Szabó Katalin, aki maximális támogatásáról és együttműködéséről biztosította a rendezvényünket!
Az illetékesek szokás szerint helyszínbejárással kezdtek a Final24-nek ezúttal otthont adó Üllő Városi Sportcsarnokban, ahol nagy vonalakban átbeszélték az előttük álló feladatokat, néhány témában pedig már némi „ötletelésre” is sor került.
A döntőkig hátralévő időben a Bizottság 2-3 hetente tartja majd az üléseit, hogy rendszeresen egyeztesse az elvégzett és még elvégzendő feladatokat. A szervezők továbbra is igyekezni fognak a lehető legalaposabban felkészülni a szervezéssel járó kihívásokra, ezáltal meg tudjanak felelni a korábbi évek sikeres rendezéseivel a saját maguk által igen magasra rakott mércének.