2017/25. (XI.6.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazás mellett - a beérkezett árajánlatok alapján - döntött a PMKSZ támogatói részére tartandó évzáró vacsora helyszínéről.

 

             

2017/24. (VIII.28.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazás és köszönetnyilvánítás mellett,  elfogadja Rupp István úr lemondását a PMKSZ Fegyelmi Bizottság elnöki posztjáról, egyúttal megválasztja dr. Driszku-Törös Klaudiát az FB elnökének, Berthóty Attilát alelnökének, Érsek Rékát új tagjának. Megbízatásaik visszavonásig érvényesek.

 

             

2017/23. (VIII.8.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján - 5 igen, 1 nem szavazat mellett - elfogadja a Budaörs Handball II., a Szigetszentmiklósi NKSE II. női, a Budai Farkasok KK II. és Dunaharaszti MTK II. férficsapatok kérelmét a nevezéseikkel kapcsolatosan. A PMKSZ Határozata megjegyzi, ezen gyakorlatot a 2018/2019. évi bajnoki évadtól kezdődően felül kívánja vizsgálni, amelyről tájékoztatni fogja az érintett Pest megyei egyesületeket.

 

             

2017/22. (VIII.4.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Gödöllői KSE kérelmét a női felnőttcsapatuk nevezésével kapcsolatosan.

 

             

2017/21. (VIII.2.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Hurrikán Kézilabda SE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2017/20. (VII.28.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Vácrátót KSE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2017/19. (VI.19.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a PMKSZ elnökének jutalmazási javaslatát a Bajnokok Tornája és a Final24 rendezvények sikeres megrendezése kapcsán.

 

             

2017/18. (VI.15.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazás mellett támogatja az MKSZ felé azon női és férficsapatok indulását, melyek a 2016/2017. évi Pest megyei bajnokságokban az 1-3. helyen végeztek, ez ebbéli szándékukat írásos formában is megerősítették a PMKSZ SZeV részére. Szintén az egyhangú szavazás része, hogy azon egyesületek esetleges NB-s osztályokban való indulását nem támogatja, amelyek nem szerepeltek a 2016/2017. évi Pest megyei felnőttbajnokságok egyikében sem.

 

             

2017/17. (VI.15.) A PMKSZ Elnöksége 4 igen és 1 tartózkodás mellett - elfogadja a PMKSZ 2017/2018. évi Versenykiírását.

 

             

2017/16. (VI.15.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazás mellett elfogadja a Bajnokok Tornájáról és a Final24 elnevezésű rendezvényről szóló szakmai és pénzügyi beszámolót.

 

             

2017/15 (V.23.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel elfogadja a Kézilabda Utánpótlás Klub SE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2017/14. (IV.24.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel elfogadja a 2017. évi Országos Edzőtovábbképzés Pest megyei régiós, szigetszentmiklósi rendezvényének pénzügyi sarokszámait, rendezési költségeit.

 

             

2017/13. (IV.24.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel elfogadja a Piliscsabai Cserkész, Lovas, Kulturális és Szabadidős Sport Egyesület tagfelvételi kérelmét.

 

             

2017/12. (IV.24.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel elfogadja a Sport Klub Tóalmás tagfelvételi kérelmét.

 

             

2017/11. (IV.12.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Budaörsi Kézilabda Sportegyesület tagfelvételi kérelmét.

 

             

2017/10. (III.27.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a PMKSZ 2017. évi Beszámoló Közgyűlésének az időpontjáról. A tagegyesületek hivatalos értesítése április hónapban történik meg.

 

             

2017/9. (III.27.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz és kötelezi a PMKSZ JB-t, hogy az évközi elméleti és fizikai játékvezetői vizsgákon sikertelenül teljesítőket az MKSZ JAB által kijelölt pótvizsgaidőpontig semmilyen szintű (megyei, OSB, OGYB) mérkőzésen nem foglalkoztathatja játékvezetőként.

 

             

2017/8. (II.27.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntéssel megbízza a főtitkárt a lehetséges TAO-támogatással kapcsolatos tárgyalások lefolytatásával, az Elnökség által megjelölt kritériumok alapján.

 

             

2017/7. (II.27.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a 2017. évi játékvezetői/versenybírói tagdíjakról, melyeknek egységes összege 10.000 forint, fizetési határideje: 2017. március 31-e.

 

             

2017/6. (II.27.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással - a beérkezett ajánlatok alapján - döntést hoz a 2017. évi Final24 elnevezésű rendezvény kapcsán felmerülő catering-, illetve biztonsági szolgáltatásokról.

 

             

2017/5. (I.23.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a Játékvezetői Bizottság összetételéről. A Bizottság tagjainak Babicz Gábort, Bakos Albertet, Bába Sándort és Varasdi Zoltánt választják meg. Megbízatásaik visszavonásig érvényesek.

 

             

2017/4. (I.23.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással, 2017. január 24-étől megválasztja Péli Sándort a Játékvezetői Bizottság elnökének. Megbízatása visszavonásig érvényes.

 

             

2017/3. (I.23.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz és megbízza Bába Sándort a 2017. évi Final24 elnevezésű rendezvény Szervező Bizottságának a vezetésével. A Bizottság további tagjai: Nachtmann Brigitta, Rózsahegyi Brigitta, Németh Kornél, Rédei János és Haskó Tamás.

 

             

2017/2. (I.23.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással - a beérkezett ajánlat alapján - döntést hoz a 2017. évi Final24 elnevezésű rendezvény helyszínéről. Az idei bajnoki döntőknek a Vác, Városi Sportcsarnok ad majd otthont.

 

             

2017/1. (I.23.) A PMKSZ Elnöksége 8 (nyolc) igen szavazattal, egyhangú döntéssel II. fokon új Határozatot hozott a Marosi Krisztina (VSK Tököl), a PMKSZ FB 1/2017 (I.5.) számú Határozatával kapcsolatban, melyben az eltiltás határidejének 2017. február 27-ét jelöli meg.

 

             

2016/32. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ PR, Marketing és Média Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/31. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja Vas János és Holman Ferenc Régióvezetők Beszámolóját.

 

             

2016/30. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Igazolási, Átigazolási Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/29. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Fegyelmi Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/28. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Versenybizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/27. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Játékvezetői Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/26. (XII.19.) A PMKSZ Elnöksége 5 (öt) igen és 2 (kettő) tartózkodás mellett hatályon kívül helyezi a PMKSZ FB 46/2016 (XI.29.) számú Határozatát és a Bizottságot új eljárás lefolytatására kötelezi.

 

             

2016/25. (XI.18.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja az Aranyszarvas SE kérelmét, azzal a kiegészítéssel, hogy fizetési határidőnek 2016. december 31-ét jelöli meg.

 

             

2016/24. (X.10.) A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel, az alábbiakban módosítja a 2016/2017. évi Pest megyei Versenykiírás 5.3.3. pontját:

 26.000 (huszonhatezer) Ft/hazai felnőtt mérkőzés, mely tartalmazza a játékvezetők díjait, útiköltségelszámolását és az ügyviteli díjat
 18.000 (tizennyolcezer) Ft/hazai juniormérkőzés felnőtt csapatot is indító egyesületeknek, mely tartalmazza a játékvezetők díjait, útiköltség-elszámolását és az ügyviteli díjat
 22.000 (huszonkettőezer) Ft/hazai juniormérkőzés felnőtt csapatot nem indító egyesületeknek, mely tartalmazza a játékvezetők díjait, útiköltség-elszámolását és az ügyviteli díjat

 

             

2016/23. (X.4.) A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a "Helló Gyömrő" tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/22. (IX.23.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel, az alábbiakkal egészíti ki a 2016/2017. évi Pest megyei Versenykiírás 5.3.3. pontját:

"Ha az adott bajnoki évad során olyan (adó)törvényi változás vagy MKSZ által jóváhagyott díjemelés lépne életbe, amely befolyásolja a kifizető (PMKSZ) által fizetendő járulékok mértékét és/vagy a játékvezetői/versenybírói díjakat és/vagy az útiköltség-elszámolásokat, ez esetben a PMKSZ Elnökségének jogában áll mindezeket a versenyhozzájárulási díjakban idény közben is érvényesíteni."

 

             

2016/21. (IX.5.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással megválasztja Németh Kornélt a PR-, Marketing és Média Bizottság tagjának. Megbízatása visszavonásig érvényes.

 

             

2016/20. (VIII.19.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a 2016/2017. évi Pest megyei Versenykiírás módosítását az alábbiak szerint:
"10.6. Sportfelszerelés:
...A PMKSZ SZeV előírja, hogy a 2016/2017. évi Pest megyei junior- és felnőtt bajnokság mérkőzéseit kötelezően a PMKSZ logójával ellátott Kipsta márkájú labdákkal kell minden esetben lejátszani. Ennek megvalósítása érdekében a PMKSZ minden benevezett csapat - felnőtt és junior - részére 4-4 db Kipsta-labdát biztosít térítésmentesen. ..."

 

             

2016/19. (VIII.2.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Turai TC tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/18. (VIII.2.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Kőrösi DSE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/17. (VI.21.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú szavazással elfogadja a Szervezési és Versenybizottság által benyújtott 2016/2017. évi Pest megyei bajnokságokra vonatkozó Versenykiírást.

 

             

2016/16. (VI.4.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel elfogadja a Gyáli SBE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/15. (VI.4.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással megválasztja Berthóty Attilát az Etikai és Fegyelmi Bizottság tagjának. Megbízatása visszavonásig érvényes.

 

             

2016/14. (VI.4.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Utánpótlás Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/13. (VI.4.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Igazolási és Átigazolási Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/12. (VI.4.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Szervezési és Versenybizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/11. (VI.4.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2016/10. (V.20.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú döntéssel elfogadja az Újhartyán VSE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/9. (IV.14.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Isaszeg Bázis Sport Club Egyesület tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/8. (IV.13.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Vác Város Kézilabda Sportjáért Közalapítvány tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/7. (IV.13.)
A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás útján, egyhangú döntéssel elfogadja a Kyonewaza SE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2016/6. (III.21.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz az "Év Pest Megyei Kézilabdaedzője" díj megalapításáról, melyet első ízben a 2016. évi Final24 keretében adja át a PMKSZ. A javaslatokat a mindenkori bizottsági vezetők adják meg, a döntést a PMKSZ Elnöksége hozza meg.

 

             

2016/5. (II.9.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a 2016. évi játékvezetői/versenybírói tagdíjakról, melyeknek egységes összege 8000 forint, fizetési határideje: 2016. március 16-a.

 

             

2016/4. (II.9.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a 2016. évi Munkatervet.

 

             

2016/3. (II.9.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a PR-, Marketing és Média Bizottság összetételéről. A Bizottság vezetőjének Nachtmann Brigittát, tagjainak Rózsahegyi Brigittát és Rédei Jánost választják meg. Megbízatásaik visszavonásig érvényesek.

 

             

2016/2 (II.9.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz és megbízza Bába Sándort a 2016. évi Final24 elnevezésű rendezvény Szervező Bizottságának a vezetésével. A Bizottság további tagjai: Nachtmann Brigitta, Rédei János és Haskó Tamás.

 

             

2016/1. (II.9.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással - a beérkezett ajánlatok alapján - döntést hoz a 2016. évi Final24 elnevezésű rendezvény helyszínéről. Az idei bajnoki döntőknek a Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand ad majd otthont.

 

             

 2015/24. (XII.18.)

A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a PR-, Marketing-, Média Bizottság - az SZMSZ szerinti ajánlás alapján - megalakításáról, melynek megszervezésével és a tagok kiválasztásával Nachtmann Brigittát bízza meg. Mindennek a határidejeként a következő, januári elnökségi ülést jelöli meg.

 

             

2015/23. (XII.18.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Utánpótlás Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2015/22. (XII.18.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Igazolási és Átigazolási Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2015/21. (XII.18.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Szervezési és Versenybizottságának a Beszámolóját.

 

             

2015/20. (XII.18.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2015/19. (XII.18.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a PMKSZ Játékvezetői Bizottságának a Beszámolóját.

 

             

2015/18. (IX.16.)

A PMKSZ Elnöksége egyhangú, elektronikus szavazás útján elfogadja a Diósdi DSE tagfelvételi kérelmét.

 

             

2015/17. (IX.2.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú, elektronikus szavazás útján elutasítja a Dömsödi USE és a Domony KSE benyújtott kérelmeit a női juniorbajnokságban az alsó korhatár módosítását illetően.

 

             

2015/16. (VIII.27.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú, elektronikus szavazás útján elutasítja a Gödöllői KC női felnőtt csapatának javaslatát a versenyen kívüli indulásra vonatkozóan.

 

             

2015/15. (VIII.24.)

A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással megválasztja Haskó Tamást a Szervezési és Versenybizottság vezetőjének. Megbízatása visszavonásig érvényes.

 

             

2015/14. (VIII.24.)

A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja és kiegészíti a 2015/2016. évi Pest megyei bajnokságokra vonatkozó Versenykiírást az alábbiakkal: a Pest megyei bajnokságokban szereplő sportszervezetek és a felnőtt csapattal nem rendelkező sportiskola (SI, DSI, DSE, DSK, SE, SC) között létrejövő együttműködési megállapodás esetében a sportiskola játékosa kettős játékengedéllyel ("zöld kártya") szerepelhet a sportszervezet juniorcsapatában is, de mérkőzésenként és csapatonként maximálisan 5 fő. Korhatár: a mindenkori Pest megyei Versenykiírásban a juniorbajnokságra vonatkozó előírás.

 

             

2015/13. (VIII.24.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja több, a megyei bajnokságban induló egyesület által benyújtott kérelmet, ami a 2015/2016. évi Pest megyei bajnokságokra vonatkozó Versenykiírást módosítását indítványozta, mely szerint a juniorbajnokságokban engedélyezi a 2002. december 31-éig bezárólag születettek szerepeltetését is.

 

             

 2015/12. (VIII.23.)

A PMKSZ Elnöksége elektronikus szavazás formájában egyhangúlag elfogadja a Dunaharaszti MTK kérelmét a juniorcsapatuk nevezésével kapcsolatban.

 

             

2015/11. (VI.22.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a Szervezési és Versenybizottság által benyújtott 2015/2016. évi Pest megyei bajnokságokra vonatkozó Versenykiírást.

 

             

2015/10. (VI.22.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a Farkasvár DSE tagfelvételéről.

 

             

2015/9. (VI.22.)

A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a Gödöllői KC által benyújtott fellebbezésről, helyben hagyja az elsőfokú versenybizottsági határozatot.

 

             

2015/8. (III.30.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a 2015. évi játékvezetői/versenybírói tagdíjakról, melynek egységes összege 7000 forint, fizetési határideje: 2015. április 15-e.

 

             

2015/7. (III.30.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz arról, hogy a PMKSZ JB keretéhez tartozó játékvezetők és versenybírók kötelesek írásban nyilatkozni a PMKSZ JB elnökének és főtitkárának, – összhangban a PMKSZ Elnökségének korábbi döntésével – amennyiben a vállalkozói státuszukban változás állna be, rendezetlenné (adótartozás, adószám-felfüggesztés, végrehajtás, stb.) válna. Ennek elmulasztását a PMKSZ JB az Etikai és Fegyelmi Bizottság felé köteles jelezni és kérni a vizsgálat lefolytatását.

 

             

2015/6. (III.30.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz arról, hogy a Pest megyei bajnokságokban az ún. „vegyes játékvezetői párosok” szerepeltetéséhez a területileg illetékes megyei kézilabda szövetségtől írásos hozzájárulás szükségeltetik. A PMKSZ JB keretéhez nem tartozó, megyén kívüli játékvezetői párosok tervezett foglalkoztatása esetén a PMKSZ JB küldőjének a PMKSZ elnöke és főtitkára részére írásban, részletes indoklással kell megjelölni ennek okát.

 

             

2015/5. (III.30.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással döntést hoz a játékvezetői elszámolásokkal kapcsolatban. 2015. április 15-étől a „nem számlaképes” játékvezetőket a PMKSZ JB csak az ún. „központi kifizetés rendszerén” keresztül fizetendő versenyrendszerekben foglalkoztathatja, a megyei bajnokságok felnőtt és junior mérkőzéseit ettől a dátumtól kezdődően csak vállalkozói számlával rendelkezők vezethetik, illetve láthatnak el ezeken versenybírói feladatokat.

 

             

2015/4. (II.23.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással 2015. március 1-jétől megválasztja Rupp Istvánt az Etikai és Fegyelmi Bizottság elnökének, dr. Driszku Klaudiát alelnökének. Megbízatásaik visszavonásig érvényesek.

 

             

2015/3. (II.23.)
A PMKSZ Elnöksége egyhangú szavazással elfogadja a 2015. évi munkatervet.

 

             

2015/2. (I.19.)
A PMKSZ Elnöksége egy tartózkodás mellett megválasztja Kovács Istvánt a PMKSZ alelnökének. Megbízatása visszavonásig érvényes.

 

SME Facebook Like Box Sidebar